Fémipari szerszámgépek rangsorolása
Cikkünkben a fémipari szerszámgépek különböző fajtáit és típusait vesszük sorra. Átfogó csoportosítással tesszük világossá a fémipari szerszámgépek által nyújtott sokszínű lehetőségek tárházát. A legtöbb esetben példákat is gyűjtöttünk, melyek segítségével átláthatóbb módon szemléltethetők az egyes szerszámgépek felhasználása.
Fémipari szerszámgép fogalma
A szerszámgép átfogó értelemben véve egy olyan megmunkáló gép/berendezés, amely a benne lévő szerszám(ok) használatával alakít át különböző alapanyagból készült munkadarabokat. Mindezt pedig a gépkezelő által adott információk alapján kézi erő, azaz emberi erőkifejtés nélkül.
Alapvetően a megmunkálandó munkadarab alapanyaga szerint különböztetendők meg a szerszámgépek. Így például fém-, fa-, műanyag- stb. megmunkáló, különböző felhasználásra szánt szerszámgépek léteznek, mint például fémipari szerszámgépek.
Lényegre törően fogalmazva a fémipari szerszámgépek olyan fémmegmunkáló gépek, melyek két fő csoportból állnak. Az egyik csoport a forgács nélkül munkáló fémipari szerszámgépek, ilyenek például a présgépek, kovácsgépek, lemezhengerítő és lemezhajlító gépek, stancológépek és így tovább. A fémipari szerszámgépek másik fő csoportja pedig a forgácsoló fémipari szerszámgépek, melyek közé tartozik az egyetemes eszterga és egyetemes marógép, oszlopos fúró, szalagfűrész, kettős köszörű és egyetemes köszörűgép, fogaskerék-megmunkálógépek és így tovább.
Fémipari szerszámgépek osztályozása az alakítás módja szerinti csoportokban
1. Forgácsoló szerszámgépek
Egyetemes esztergagép
Esztergáláskor a forgó fő mozgást az eszterga tokmányba fogott munkadarab, az előtoló mozgást pedig a késszánon található, késtartóba fogott szerszám végzi. A fémesztergálás szerszámgépei olyan berendezések, amelyek ezt a kétféle mozgást egyidejűleg képesek biztosítani. Léteznek CNC eszterga gépek is, melyek rendkívül magas hatékonysággal, gyorsasággal és pontossággal rendelkeznek, ugyanakkor lényegesen költségesebb megoldás az egyetemes eszterga gépekkel szemben. Egyetemes esztergagép esetén a munkadarab mozgatásáért a fő hajtómű, a szerszám mozgatásáért pedig a fő hajtóművel összeköttetésben álló előtoló-hajtómű, vagyis a mellékhajtómű a felelős.
Korábbi cikkünkben részletesebben mutatjuk be a CNC eszterga gépek működését. A cikk megtekintéséhez kattintson az alábbi hivatkozásra.
Az egyetemes esztergagép főbb típusai:
- csúcseszterga
- síkeszterga
- revolvereszterga
- automataeszterga
- különleges eszterga
Tekintse meg webáruházunkban online megvásárolható egyetemes eszterga gépeinket ide kattintva!
Egyetemes marógép
Az egyetemes marógép sík és alakos munkafelület előállítására készült fémmegmunkáló, azaz fémipari szerszámgép. Termelékenységük és funkcionalitásuk, valamint pontosságuk magasabb szintű a hozzá hasonló megmunkálást végző gyalugépekhez hasonlítva. Összetettebb alakzatok és formák is készíthetők egyetemes marógép használatával, mely sokrétű felhasználást tesz lehetővé.
A megmunkálást marószerszámok alkalmazásával végzi, melyek a fő mozgást teljesítik ezesetben. A szerszám befogására a fő orsó, más néven maróorsó szolgál. A főorsó munkaútja lehet vízszintes és függőleges irányú, illetve CNC marógép esetén, akár többféle mozgástengely is beiktatható a gép megmunkálási folyamatába, ezzel lényegesen növelve annak hatékonyságát és megmunkálási sebességét. A mellékmozgást a munkaasztalra rögzített munkadarab végi. A munkaasztal ezesetben is az esztergagéphez hasonló szánrendeszen fekszik. A szánrendszer mozgása tengelyirányú, vagy forgó mozgású lehet, illetve CNC marógép esetén itt is bővebb lehetőségek kínálkoznak. A marógépek általánosságban megkülönböztetendők konzolos-, sík-, másoló-, menet-, fogazó- és különleges marógépek, továbbá CNC marógépek csoportjai szerint.
Tekintse meg webáruházunkban online megvásárolható egyetemes marógép termékeinket ide kattintva!
Fúrógép
Az oszlopos fúrógép fő mozgását a fúrótokmány végzi. A fúrótokmányba rögzített fúrószár tömör, profil, vagy szelvényes fém munkadarabok különböző típusú furatainak elkészítésére alkalmas. Oszlopos fúrógép használatával lehetőség van különböző anyagok fúrására, továbbá előfúrt, előöntött, előkovácsolt, vagy előlyukasztott furatok kibővítésére és alakos furatok megmunkálására is. Fémipari oszlopos fúrógépek alkalmazhatók egyedi gyártásra és sorozatgyártásra egyaránt. A fúrógép alapjellemzője, hogy a forgácsoló, azaz a fő mozgást, valamint a függőleges irányú előtoló mozgást a fentebb említett fúrógép tokmányba, vagyis az orsóba fogott fúrószár teljesíti. Egy fémipari fúrógép szerkezeti felépítése szerint lehet asztali-, állványos, vagy oszlopos fúrógép, továbbá radiál fúró, illetve egy- vagy többorsós fúrógép és különleges fúrógép.
- Állványos fúró
Egy állványos fúró első sorban közepes méretű és nagyméretű darabok megmunkálására alkalmas. A leggyakoribb alkalmazási tartománya a 40–60 mm-es furatméret. Felépítését tekintve egy üreges alapzatban található a hűtő-kenő folyadékot keringtető rendszer, mely az emulziós kenésről gondoskodik. Az fúrógép állvány általában négyzet alakú, üreges öntvény kivitelben készül. Itt található a főhajtómű, a mellékhajtómű, az orsóhüvely a fúróorsóval, valamint az ellensúly. A fúrógép állványának első részén kialakított fecskefarok alakú, függőleges tengelyű vezeték. A konzolos kiképzésű asztal ezen a vezetőn csúszik. Az asztal függőleges irányban mozgatható és pozícionálható. A T-alakúra kiképzett hornyok (T-hornyok) segítségével rögzíthető a munkadarab, vagy a befogó készülék. A főhajtómű biztosítja a fő orsó számára szükséges forgó mozgást, a mellékhajtómű pedig a fúróorsó mozgását biztosítja fogaslécen keresztül.
Tekintse meg webáruházunkban online megvásárolható állványos fúró termékeinket ide kattintva!
- Oszlopos fúró
Az oszlopos fúrógépek közepes méretű munkadarabok megmunkálására készült forgácsoló gépek, melyek általánosságban 40 mm-es furatátmérőig alkalmazhatók. Kialakítását tekintve szinte megegyezik az állványos fúrógép szerkezetével. Az oszlopos fúrógép állványa egy vastagfalú cső oszlop, amelyen keresztül függőleges irányban mozgatható a fúrógép asztal. Az fúrógép asztal képes továbbá az oszlop körül elfordulni, illetve különleges esetekben akár az asztal síkjának tengely irányában is elforogni. A felfogóalap általában excentrikus kialakítású, mely a munkadarab precízebb pozícionálását biztosítja. Általánosságban elmondható, hogy a kisebb méretű oszlopos fúró ékszíjas – ékszíjtárcsás hajtással, a nagyobb méretű oszlopos fúrógép fogaskerekes – hajtóműves hajtással rendelkezik.
Tekintse meg webáruházunkban online megvásárolható oszlopos fúró termékeinket ide kattintva!
- Radiál fúrógép
Nagyüzemi körülmények között gyakran előforduló fórúgép típus a sugárfúrógép, más néven radiálfúrógép. Ezek közepes és, akár egészen nagyméretű munkadarabok fúrására is alkalmas. Ezen fúrógép típusokat használják mind egyedi-, mind pedig sorozatgyártásban egyaránt. A nagyobb méretű oszlopos fúrógép felépítéséhez hasonlóan a gépalaplapban található a hűtő-kenő rendszer. A sugárfúró felső részén T-hornyok találhatók az asztal és a nagyobb mérettel rendelkező munkadarabok rögzítéséhez. A gépalapon helyezkedik el a géposzlop, amin pedig a csapágyazott hüvely helyezkedik el. A hüvely a függőleges tengely körül elforgatható. A hüvelyhez kapcsolódik a szántartó kar, melynek magassága állítható az emelőmotornak köszönhetően. A konzol elülső részében csúszik a fúrószán, amely fogaskerekes-fogasléces meghajtás alkalmazásával pontosan pozícionálható. A fúrószánba található továbbá a fő hajtómű és mellék hajtómű, továbbá a főorsó benne az orsóhüvellyel.
Tekintse meg webáruházunkban online megvásárolható radiál fúrógép termékeinket ide kattintva!
Köszörűgép
Köszörülés végzésekor a forgó fő mozgást a szerszám (köszörűkorong) végzi. Megmunkáláskor az előtolást, vagyis a fogásmélységet (tehát a mellékmozgást) a munkadarab, vagy a szerszám végzi. A megfelelő folyamat kiválasztása a megmunkálandó felület alakjától és méretétől függ.
- Egyetemes köszörűgép
Az egyetemes köszörűgép kimondottan széleskörűen alkalmazható köszörűgépek közé tartozik. Nem meglepő módon a forgácsolási mozgást, azaz a fő mozgást a köszörűkorong végi, amely a köszörűorsón található. A munkadarabot az esztergagépekhez hasonlóan a külön hajtóművel irányított tokmányba, a tokmánycsúcsok közé, vagy befogópatronokba lehetséges befogni. A köszörűgépen oldalirányú előtolás alkalmazható, mely lehetővé teszi kúpos, hengeres, alakos külső, vagy belső forgásfelületek és sík homlokfelületek előállítását. A köszörűgép asztala szögben állítható, így lehetővé téve a felsorolt munkadarabok elkészítését. Az asztal mozgatásáról nagy általánosságban elmondható, hogy hidraulikus rendszer által hajtott.
- Csúcs nélküli köszörűgép
A csúcsnélküli köszörűgépeken a munkadarab a köszörűkorong és a továbbító korong között található, alulról pedig támaszléc gondoskodik a megvezetésről és a megtámasztásról. A munkadarab a gumi felületű továbbító korong által keltett surlódás következtében kapja a fő-, azaz a forgó mozgást. A köszörűkorong kerületi sebessége 25–30 m/s közötti tartományon belül van. Eközben a továbbító korong kerületi sebessége 0,15–1,15 m/s tartományon belül mozog. A munkadarab a továbbító korong kerületi sebességével lép szinkronba, a forgás iránya pedig a köszörűkorong forgásával ellenkező irányú. A továbbító korong vízszintes síkban állítható a köszörűkorong tengelyéhez képest, amely áteresztő köszörülés esetén a munkadarab forgó mozgásán túl tengely irányú előtolást is végez.
- Furatköszörűgép
A furatköszörűgépek kialakítása hasonló az egyetemes köszörűgépekhez képest. Alkalmazhatók hengeres, kúpos és beszúró köszörüléssel lépcsős, vagy alakos felületek megmunkálására is. Fazék alakú köszörűkoronggal homlokfelületek is elkészíthetők. A köszörűgép orsója (Fortuna) villanymotorral és lapos szíjjal meghajtott, de nagy fordulatszámú, pneumatikus vagy hidraulikus orsóhajtással gyártják. A kisméretű furatok elkészítéséhez előnyös (kb. 20 m/s) kerületi sebességet 30 000–150 000 1/min orsófordulattal lehet biztosítani. A munkadarab befogása tokmányba, vagy befogópatronba történik.
- Síkköszörűgép
A síkköszörűgépek esetében a korongpalást, vagy koronghomlok végzi a megmunkálást. A korongpalásttal végzett köszörülés számára megfelelő köszörűgépen akkor köszörülnek, ha a munkadarab deformálódását, felhevülését szükséges elkerülni. Koronghomlokkal végzett köszörülés esetén nagy forgácsleválasztás érhető el, de ezesetben nagy erő- és hőhatások érik a munkadarabot. A síkköszörűgépek hosszasztallal (egyenes mozgást végez) és körasztallal (körmozgást végez) készülnek. A munkadarab rögzítéséről általában egy elektromágneses felfogó gondoskodik. Nagy előnye, hogy gyorsan rögzíthető a munkadarab, illetve akár több munkadarab egyszerre is rögzíthető, ezáltal megmunkálható. Ezen túl léteznek szögben elfordítható mágnesasztalok (szinuszasztal) is, melynek segítségével a kiválasztott szögben lehetséges a köszörülést elvégezni. A munkadarabot rögzíthető továbbá precíziós gépsatu használatával is, amely akár még mágnesre is helyezhető. Mindez lehetőséget ad a munkadarab szögben történő megmunkálására, vagy akár teljesen merőleges irányú megmunkálás végzésére.
Fűrészgép
A fűrészelés többélű forgácsoló szerszámmal végzett forgácsolási eljárás. Síkbeli, vagy kéttengely irányú vonalmenti fémdarabolást tesz lehetővé. Létezik kézi és gépi megvalósítása is a fémdaraboló fűrészgépeknek. A fő mozgást ezesetben is a szerszám végzi, amely lehet egyirányú végtelenített (például szalagfűrész), vagy forgó mozgású is (például gyorsdaraboló). Szalagfűrész gépek terén rendkívül széles a modell választék (álló szalagfűrész, billenőkeretes szalagfűrész, kétoszlopos szalagfűrész, manuális, vagy félautomata, vagy automata szalagfűrész) érhető el, de mindez a fűrésztárcsás darabológépekre (kézi gyorsdaraboló, félautomata, vagy automata fűrésztárcsás darabológép) is igaz.
Tekintse meg webáruházunkban online megvásárolható szalagfűrész termékeinket ide kattintva!
Vésőgép
Gyalugép
Fogazó gépek
Üregelő gépek
Szikraforgácsoló gépek
Lézervágó és lézersugaras berendezések
2. Képlékenyalakító szerszámgépek
Hidegalakító szerszámgépek
- Lemezvágó
A síklemezek vágását legtöbbször mozgó ferde élű és álló egyenes élű szerszámok között végzik. A táblalemezollók síklemezek egylöketű és egyvonalú nyíróvágására szolgálnak és viszonylag egyszerű berendezések. A vágókés mozgása egyenes vonalú, vagy köríves. A manapság készített lemezvágó gépek (lemezollók) többsége hidraulikus működésű kialakítással bír, de számos kézi lemezhajlító, más néven kézi élhajlító gép is elérhető a kínálatban.
Tekintse meg webáruházunkban online megvásárolható lemezvágó lemezolló termékeinket ide kattintva!
- Lemezhajlító
A hajlítóüreges lemez élhajlítógépek paramétertartománya igen széles. A CNC lemez élhajlítógépeken változatos munkadarab alakok állíthatók elő. A gépek többsége „C” állványos, továbbá hidraulikus működtetéssel rendelkeznek.
Tekintse meg webáruházunkban online megvásárolható lemezhajlító termékeinket ide kattintva!
- Présgép
Egy többszintes présgép gépállványból, a préslapokból és az ezeket mozgásra bíró dugattyús hengerekből tevődik össze. A présgépek lehetnek hidegprések és fűthető présgépek. A hőprések fűtő közegének préslapokba való vezetése több kivitelezési móddal is készülhet. Többszintű préselés esetén két-három, de akár harminc szintből is állhat a munkafolyamat, melyhez megfelelően kialakított présgépre van szükség.
- Dróthúzó gépek
- Kábelgyártó gépek
- Rugógyártó gépek
- Hideghengerlő lemezgyártó gépek
- stb.
Melegalakító szerszámgépek
- Kovácsgépek
- Meleghengerlő lemezgyártó gépek
- Extrúderek
- Fröccsöntő gépek
- stb.